2016. március 24., csütörtök

„Prímás Úr, van CD-je?”- Interjú Oláh Dávid prímással

Ayhan Gökhan

Tradicionális zenészcsalád leszármazottja. Már gyerekként eldöntötte: az életét a magyar cigányzenének fogja szentelni. A család férfi tagjai több generációra visszamenőleg a zenei pályát választották: dédnagyapja klarinétos volt, a nagyapja cimbalmos, édesapja csellista. Oláh Dávid és a bátyja hegedűsök.

Fotó: Szöllősi Mátyás

Hogyan kezdődött a pályája? Nyilván számított édesapja, Oláh Ernő példája.

Édesapám beutazta a világot, Európától Amerikáig sokfelé fellépett. Ő még játszhatott a régi nagyokkal, Boros Lajossal, id. Járóka Sándorral, ifj. Járóka Sándorral. Sok rádiófelvétel kötődik a nevéhez, de azért ő is kipróbálta magát a vendéglátásban. Már gyermekként magával ragadott a zene. Legfeljebb az volt a kérdés, melyik hangszert válasszam. Öt-hat éves koromban kezdtem hegedűt tanulni, de napi rendszerességgel csak nyolcéves koromtól foglalkozom vele. A Nap utcai zeneiskolába jártam, Kecskés Gábor tanár úrnál kezdtem, azután következett a Bartók Béla zenei konzervatórium, onnan a Rajkó Zenekarba kerültem.

Az iskola mellett kiktől tanult, kik voltak a példaképei?

A mai napig sokat tanulok az édesapámtól és bátyámtól, ifj. Oláh Ernőtől. Nagy hatást gyakorolt rám Buffó Rigó Sándor és Horváth Gyula is, aki a Margitkert étteremben játszik. Utóbbi több évtizeden át Boros Lajos segédprímása volt. A régebbi világból Magyari Imrét, id. Magyari Imrét, harminchatodik Rácz Lacit, Rácz Bélát sorolnám a példaképeim közé. Láttam játszani ifj. Járóka Sándort a Kulacs étteremben.

Soha nem akart klasszikus zenész lenni?

Nem igazán. Tizenöt-tizenhat éves koromban már határozott elképzelésem volt arról, hogy cigányzenész leszek. Hamar megragadott a miliő. A nagy profik olyan atmoszférát teremtenek, olyan precizitással, olyan varázzsal, mint egy klasszikus zenész. Édesapám szerette volna, ha a klasszikus pályán maradok, erről voltak is vitáink, de végül nem másította meg az elhatározásomat, belenyugodott. Cigányzenésznek lenni életforma. Engem rögtön a muzsika szépsége, mondanivalója ragadott meg. A magyar nóta csodálatos zene. A zenekarhoz nagybőgő, brácsa, cimbalom, klarinét, cselló tartozik, ehhez jön a tercprímás és a prím. Amikor ezek együtt megszólalnak, és mindenki klasszis a saját hangszerén, az egészen elképesztő. Ez fogott meg a legjobban.



Fotó: Szöllősi Mátyás
Hogyan kötött ki az éttermi cigányzenénél?

A prímások pályája általában úgy kezdődik, hogy megtanulnak hegedülni, utána elszegődnek tanulónak. Kiválaszt az ember egy példaképet, akinek szereti a játékát, és beáll mellé. Az első helyem a Kárpátia étteremben volt ifj. Sárközi Lajosnál. Ezt követően elmentem Boros Lajosékhoz, nála egy évig maradtam, aztán a bátyám mellett játszottam segédprímásként a Szeged étteremben. A szakmaiságon kívül sok minden számít. A műsorpolitika, a vendéggel való bánásmód, a repertoár összeállítása. Az ember azért van ott, hogy szórakoztasson. A zenésznek egy kicsit pszichológusnak is kell lennie. Ha ránézünk a vendégre, jó, ha felismerjük, hogy milyen zenéhez volna kedve. Az emberismeret komoly előny ebben a műfajban.

Vannak örökzöld darabok?

Például Liszt II. magyar rapszódiája, Brahms Magyar táncok című műve, a Monti-csárdás, Bartóktól több más műve mellett az Este a székelyeknél, Mozart Kis éji zenéje, Pablo de Sarasate darabjai. Mindegyiket érdemes tudnia egy magyar cigányzenekarnak. Legutóbb például Ichák Perlman izraeli zenekarának karmestere vacsorázott az étteremben, de ezt csak utólag tudtuk meg. Láttuk rajta, hogy nagyon figyel minket, tetszik neki a játékunk. Valamikor a virtuóz hegedűművész, Ivry Gitlis szállt be hozzánk – bátyám zenekarába – játszani.

Megfordultak már külföldön?

Sokszor. Tavaly franciaországi turnén jártunk, nemrég Marseille-ben egy esküvőn. De játszottunk Németországban, a szomszédos országokban is. A régi nagyok többet járhattak külföldre, nagyobb volt az érdeklődés a cigányzene iránt. A rendszerváltás óta rohamosan hanyatlik a műfaj.

Véleménye szerint mi az oka?

Összetett kérdés. Régebben kevesebb zenei irány létezett egyszerre. A magyar emberek úgy szórakoztak, hogy a családdal együtt beültek az étterembe, és hallgatták a kedvenc prímásukat. Az emberi kapcsolatok nagyobb teret engedtek ennek a műfajnak. Mostanra bővült a választék, ráadásul kicsit amerikanizálódtunk, több a bóvli. Ez is hozzájárult a negatív változásokhoz.

Lukács Miklós cimbalomművész azt állítja, hogy hiába rendkívül értékes műfaj a cigányzene, megújulásra van szüksége. Szerinte már nincs helye az éttermekben, inkább színpadra kellene állítani.

Kétségtelen, a zenészek felfogása megváltozott, túl sok minden modernizálódik. Mi, zenészek annyit tehetünk, hogy gyakorolunk, képezzük magunkat, és folyamatosan próbálkozunk. A többi a szerencsén múlik. De szerintem éppen a zene az, ahol nincs szükség állandó modernizálásra, mert az úgy jó, ahogy van. A 100 Tagú Cigányzenekar egyébként színpadon van.


Fotó: Szöllősi Mátyás
Hogy látja, a fiatalabb generációkhoz eljut a cigányzene?

Tizenöt-tizenhat éves gyerekekről tudok, akik az édesapjuk nótáit ismerik, szeretik, dúdolják. Több befektetést, több reklámot érdemelne a cigányzene. A népzene korlátlan figyelemnek örvend, és ami ott működik, hasonlóan működhetne a magyar cigányzenében is. A népzenészek annyiban tudtak megújulni, hogy többet tanultak tőlünk. Ugyanazt játsszák, mint régen, csak nagyobb lett a technikai tudásuk. Nem egy népzenészről tudok, aki cigányzenésztől – prímástól, nagybőgőstől, brácsástól – tanult.

Melyik korszakban muzsikált volna a legszívesebben?

A hetvenes-nyolcvanas években. Vagy korábban, a húszas-harmincas években, a dzsentrivilágban. Boldogan játszottam volna báróknak, hercegeknek. Persze nem a rang a fontos, hanem hogy milyen szívvel hallgatják a magyar cigányzenét.

Szokás még pénzt dugni a húrok közé?

Szerencsére kiment a divatból. Van, ahol persze a mai napig megkövetelik a vendégtől, de szerintem nincs rá szükség, nem is elegáns. Inkább kérdezzék meg: Prímás úr, van CD-je? És vegyék meg. A vendéglátózásból sokszor mi sem élünk meg úgy, ahogyan kellene. A visszatérő anyagi bizonytalanság jellemzője a műfajunknak. Van benne kockázat, de ha az előadás után a vendégek kezet fognak, megköszönik a játékunkat, az sok lemondásért kárpótol.

Ezek szerint folytatja a vendéglátózást?

Ragaszkodom hozzá, de közben azért vannak más terveim is. Májusban nagyzenekarral veszek fel – több műfajban – egy CD-re való anyagot.

Szokta azt álmodni, hogy muzsikál?

Valamelyik nap álmomban id. Járóka Sándorral ültem egy asztalnál, és ő a zenéről anekdotázott. Máskor folyamatosan játszom álmomban, ahogy a valóságban.